2009. november 29., vasárnap

"...minden élet befejezte szomorú körforgását és kialudt..."



...utolsó Sirály a Bárkán. Az egyik legkedvesebb előadásom volt, nem tudom hány alkalommal láttam, min. 10x, az tuti. És ma az első sor közepén ültem...megérte. Lehet, hogy elfogult vagyok a drámával, az előadással és a színészekkel kapcsolatban, de így utoljára még egyszer megdobogtatták a szívemet, összefacsarták a lelkem és a végén könnyeket csaltak a szemembe...



...jó volt a közönség (tetszett, hogy bizonyos részeknél nem viselkedtek úgy, ahogy korábban már volt rá példa), értették az előadást (legalábbis nekem úgy tűnt)...

...később tovább nőt a boldogságszintem, valószínűleg sejthető, hogy kinek a jóvoltából :D:D:D, majd még egy kis löket, hogy bearanyozódjon a napom...remélem, amiről ott és akkor szó volt, az realizálódik, mert akkor én leszek az egyik legboldogabb ember a világon!!! :D [légyszilégyszilégyszi]

Minden szereplőnek nagyon szépen köszönöm!!! S el ne felejtsem, ha már élőben megtettem, akkor itt is: boldog születésnapot kívánok, Béla!!!

egy gyerekkori emlék...

...egy ideje vissza-visszatér egy film, illetve egy filmben látott jelenet alatt hallható dal, jobban mondva egy igen ismert dal bizonyos feldolgozása... I'll Be Seeing You - Deidre Harris

...hogy senkit ne kergessek az őrületbe, íme a tények. 1992, Shining Through - Felhők közül a nap, Michael Douglas és Melanie Griffith. Azt most nem szeretném bővebben kifejteni, hogy jó film-e, csak azt tudom, hogy kb. 8 éves korom körül nagyon szerettem időről-időre megnézni, és itt most nem M.D. férfiassága játszott közre...:D

Szóval bírtam a filmet, voltak pillanatok, amikor sírtam (volt, hogy észrevehetetlenül, volt, hogy észrevehetően), mindegy, a lényeg, hogy van egy jelenet, amikor a két főhős ismét találkozik, miután a háború kitörése óta nem találkoztak (sejthetjük, hogy előtte volt egy viszony, ami félbeszakadt) és akkor egy estélyen kinyílik az ajtó, és a pasi egy másik nővel a karján libben be...a folytatás egyértelmű...

...s tánc közben egy nő énekel, és az a dal akkor befészkelte magát a fejembe és a szívembe, s azóta is ott motoszkál, időnként felszínre tör, megszerzésért, de legalább meghallgatásért kiált, de valahogy mindig elmaradt a dolog...egészen mostanáig, amikoris megtaláltam a tecsőn egy vidit, amihez ezt a dalt illesztették --->HURRÁ? GYŐZELEM!!!

Összegzés. Hallottam, visszahozta a régi emlékeket, s nemcsak a filmmel, hanem az akkori önmagammal kapcsolatban is...egy házat, amely elveszett, egy szobát, amely nem létezik régi valójában többé és boldog időszakot, amikor még hittem magamban (teljes mértékben, nüansznyi kételyek sem voltak bennem, a jövőmmel, a lehetséges életemmel kapcsolatban), s most itt vagyok, az a ház, az a szoba és az a kislány nincs többé, az az önmagamba vetett hit sincs többé, de a dal még létezik és most megosztom veletek... [és most sírok, pedig nem akartam...]



[itt a videó, kb. 0:36 körül kezdődik a dal]


[jah, amúgy ismételt bizonyítéka annak, amit a múltkor K.G. és M.Zs. megjegyeztek az egyik este, miszerint olyan filmeket láttam, amikről ők még csak nem is hallottak...gondolom, ez is egy olyan darab...

...és talán mondanom sem kell, hogy legközelebb at home, előkerül a videókazetta a szekrényből...]

2009. november 27., péntek

síelés és egyéb őrültségek...

...ma folytattam a tegnapi időelütős tevékenységemet, vagyis Az elnök emberei első évadából néztem meg néhány részt, köztük azt, amelyikben az elnök a könyvritkaságok boltjában vásárol karácsonyra, ahová magával viszi Josh-t is. Aki Donna-nak (az asszisztense) vesz egy könyvet a síelésről, s arról, hogy kell tökélyre fejleszteni eme tevékenységet (valószínűleg ez a régi könyv olcsóbb volt, mint bármi, ami a Donna által összeállított listán felsoroltatott...síléc, síruha, bot stb.:D).

S erről a dologról eszembe jutott életem egyetlen síeléssel töltött hete, amit hihetetlenül élveztem annak ellenére is, hogy totál kezdőként érkeztem Lengyelországba, s természetesen én voltam az egyetlen, aki a "vegyük fel a bakancsokat és a lécet, érezzük, milyen is benne megállni" felszólítás után egy 0°-os terepen csúszásnak indult, s választania kellett, elvágódik, mint a tök vagy tovább csúszik és legalább egy, többmilliós autócsodát vág haza...én elvágódtam. A hét további részében próbáltam elsajátítani a síelés minden csínját-bínját, el lehet képzelni, hogyan. Legyen elég annyi, hogy volt alkalom, amikor a kijelölt 100 métert nem hóekében kanyarogva, hanem - már elnézést a kifejezésért - seggen csúszva tettem meg...de én legalább megtettem.

De ami a legjobb volt, hogy egy heti kemény térd- és ülőgumófájdalom elviselése után az utolsó napon a kezdők között rendezett síversenyt megnyertem...megelőzve azokat a srácokat is, akik egész héten úgy röhögtek rajtam, hogy alig álltak meg a lécükön...

Hogy mindezt bizonyítékkal is alátámasszam, itt egy kép rólam, a világklasszis síbakancsomról és a lengyel sípályáról, ahol a gyenge, tvből rámragadt szlovák nyelvtudással képes voltam megérteni, mennyibe is került 3 üveg Coca-cola :D


jah, arról még nem beszéltem, hogy az egyetlen síbalesetben vagy lavinaomlásban eltűnt síelő lettem volna, akit rögtön megtalálnak, hála a rikító rózsaszín és lila overallomnak :P (időnként nosztalgiából ebben seprem télen a havat...azt az 5 centit:D)

Piaf vol.2

Vagyis néhány gondolat a tegnap estémről. Visszajöttem a fővárosba kb. egy hét után (no meg az oltások után...egy-egy kar, egy-egy influenza elleni oltás, mindezt péntek este 9kor apai közben járással), és este már dolgoztam is. Piaf, Piaf-->beültem.

Nem tudom, hogy csupán amiatt volt rám olyan hatással, amilyennel, mert régen láttam, s ráadásul még régebben arról az oldalról, ahonnan szeretem vagy tegnap tényleg fantasztikusak voltak mindannyian.

Az első felvonás vége amúgy is mindig kiüt egy jó negyed órára érzelmileg, de a tegnapi nem kicsit vágott mellbe...those eyes with tears...omg!

Aztán a második alatt volt néhány kellemetlen élmény, pl. máig nem tudom felfogni, hogy 8-9 felnőtt férfi női ruhában átöltözés és éneklés közben miért oly vicces jelenség, hogy felnőtt, komoly nőknek látszó emberi egyedek majdhogynem velőtrázó röhögésben törnek ki és olyan hévvel rázkódnak, hogy egy teljes széksor alatt remek a dobogó...no comment.

De azért nem vonták el annyira a figyelmemet, hogy a felvonás további részét ne tudtam volna maradéktalanul élvezni. A vége kifejezetten meghatott, s ahogy láttam nemcsak engem, de most nem a nézőtéri oldalra gondolok...mindent összevetve mély, szomorú, boldog és gyönyörű estét szereztek nekem azok az emberek...

2009. november 25., szerda

ellopva az ötletet én is translate-oltam a google-lel :D

"The angel was cleaning out his closets when the call came. Halos and moonbeams were sorted into piles according to brightness, satchels of wrath and scabbards of lightning hung on hooks waiting to be dusted. " [Christopher Moore: Lamb - The Gospel According To Biff, Christ's Childhood Pal. Orbit London 2007.] - nehogy szó érje a ház elejét, és holmi cyberkémek bemószeroljanak az idézetek fel nem tüntetett hovavalóságát illetően :D (bemószerolni - témához és népcsoporthoz passzentos kifejezés, ahogy azt Tobymtól - oh, my darling - megtudtam vala)

és ímé a fordítás, ahogy azt a rendszer kidobta nekem:

"Az angyal takarítás végzi gardrób, amikor jött a hívás. Halos és holdsugarak volt rendezve halmokba szerint fényerejét, aktatáskák a harag, hüvelye a villám akasztott horgok arra vár, hogy leporolta." [Google Translate]

2009. november 19., csütörtök

egy elmebeteg író agymenései, amik kihagyhatatlanok :D

...vagyis Christopher Moore és a regények, elsőként is a Biff evangéliuma, aki Jézus gyerekkori haverja volt, ami után az ember nem állhat meg (még akkor sem Zsolt, ha nincs folytatása a fent említett remekműnek...:D)

egy kis ízelítő a dologból...angolul és magyarul is megosztom veletek, hogy is hívják Boldizsár 7 kínai ágyasát, akik meglehetősen közeli kapcsolatba kerülnek Biffel :O [ a magyar fordítás Pék Zoltán fantasztikus munkája, üldözze őt ezért a rajongók örök hálája...]

"Tiny Feet of Divine Dance of the Joyous Orgasm - Örömteli Orgazmus Isteni Táncának Apró Lába"

"Beautiful Gate of Heavenly Moisture Number Six - Mennyei Nedvek Hatos Számú Gyönyörű Kapuja"

"Temptress of the Golden Light of the Harvest Moon - Holdtölte Arany Fényének Kísértője"

"Delicate Personage of the Two Fu Dogs Wrestling Under a Blanket - Takaró Alatt Birkózó Két Kutya Finom Kiválósága"

"Feminine Keeper of the Three Tunnels of Excessive Friendliness - Bensőséges Barátság Három Alagútjának Női Őre"

"Silken Pillows of the Heavenly Softness of Clouds - Felhők Mennyei Puhaságának Selyempárnája"

"Pea Pods in Duck Sauce with Crispy Nudle - Borsóhüvely Kacsaszószban Ropogós Tésztával"

és

"Sue - Zsu"


p.s.: ha valaki kedvet kapott, akkor beleolvashat a kiadó honlapján nemcsak a Biffbe, hanem a többi megjelent regénybe is

p.s. 2: tömegközlekedés közben olvasni nem javallott, mert utastársainkban felmerülhet a kérdés, normális-e a mellettük sírva röhögő embertárs vagy sem...:O

2009. november 18., szerda

ilyenek vagyunk? igen.

http://index.hu/kultur/blog/2009/11/16/kedves_magyar_kepeslapokat_adnak_ki_new_yorkban/

New York-ban megjelenő képeslapok arról, kik is vagyunk, no meg milyenek a művész szerint...nekem bejöttek