...ma folytattam a tegnapi időelütős tevékenységemet, vagyis Az elnök emberei első évadából néztem meg néhány részt, köztük azt, amelyikben az elnök a könyvritkaságok boltjában vásárol karácsonyra, ahová magával viszi Josh-t is. Aki Donna-nak (az asszisztense) vesz egy könyvet a síelésről, s arról, hogy kell tökélyre fejleszteni eme tevékenységet (valószínűleg ez a régi könyv olcsóbb volt, mint bármi, ami a Donna által összeállított listán felsoroltatott...síléc, síruha, bot stb.:D).
S erről a dologról eszembe jutott életem egyetlen síeléssel töltött hete, amit hihetetlenül élveztem annak ellenére is, hogy totál kezdőként érkeztem Lengyelországba, s természetesen én voltam az egyetlen, aki a "vegyük fel a bakancsokat és a lécet, érezzük, milyen is benne megállni" felszólítás után egy 0°-os terepen csúszásnak indult, s választania kellett, elvágódik, mint a tök vagy tovább csúszik és legalább egy, többmilliós autócsodát vág haza...én elvágódtam. A hét további részében próbáltam elsajátítani a síelés minden csínját-bínját, el lehet képzelni, hogyan. Legyen elég annyi, hogy volt alkalom, amikor a kijelölt 100 métert nem hóekében kanyarogva, hanem - már elnézést a kifejezésért - seggen csúszva tettem meg...de én legalább megtettem.
De ami a legjobb volt, hogy egy heti kemény térd- és ülőgumófájdalom elviselése után az utolsó napon a kezdők között rendezett síversenyt megnyertem...megelőzve azokat a srácokat is, akik egész héten úgy röhögtek rajtam, hogy alig álltak meg a lécükön...
Hogy mindezt bizonyítékkal is alátámasszam, itt egy kép rólam, a világklasszis síbakancsomról és a lengyel sípályáról, ahol a gyenge, tvből rámragadt szlovák nyelvtudással képes voltam megérteni, mennyibe is került 3 üveg Coca-cola :D
jah, arról még nem beszéltem, hogy az egyetlen síbalesetben vagy lavinaomlásban eltűnt síelő lettem volna, akit rögtön megtalálnak, hála a rikító rózsaszín és lila overallomnak :P (időnként nosztalgiából ebben seprem télen a havat...azt az 5 centit:D)
