ami kiverte a biztosítékot...

...van valaki, aki hosszú ideje azzal keresi a kenyerét, hogy tollából ez-az megjelenik, amit valahol kiadnak (nyomtatva vagy elektronikusan), mások meg olvassák (bár remélem, nem) és az ő sorai alapján (is) következtetéseket vonnak le, no meg döntéseket...

...de abból elegem van, hogy valaki, akinek feladata lenne valamiről írni, az nem nézi azt meg, aztán meg úgy ír róla, hogy rossz érzés olvasni...röpke percek alatt tud keserű szájízt okozni...semmissé vagy ami még rosszabb, értelmetlenné, hiábavalóvá és szarrá változtatni életem utolsó másfél hónapját...meg még kb. 30 emberét...csupán azzal, hogy valamit leír...no azzal, AHOGY

...mert nem vagyunk egyformák, még senkit nem köveztem volna meg...mást véleményéért, ízléséért nem ítélek el...tudomásul veszem, hogy vannak mások, akik olyan távol állnak a világlátásomtól, mint a Merkúr a Plútótól...de attól kiborulok, ha valaki életének minden epéjét arra fordítja, hogy mások munkáját semmibe vegye...az ilyen ember maradjon otthon, vegye le a polcról a neki tetsző művet és felejtse l, hogy rajta kívül élnek mások is ezen a rohadt sárgolyón...

...a kicsinyesség tökéletes fegyver lehet emberek számára, de az ilyen szerencsétleneket csak szánni tudom...ja meg fél órát dühöngeni, mire lenyugszom annyira, hogy mindezt ide leírjam...

amiről eddig nem írtam...

...rég volt, hogy időm vagy kedvem úgy hozta, blogolok...tessék, visszatértem!

Július közepén feljöttem a fővárosba és egy rövid időszakot leszámítva szeptember elejéig haza se mentem...így van ez, ha dolgozik az ember. 4 hét - megfeszített tempóban próbák és intéznivalók...rengeteget melóztunk - színészek és műszak egyaránt - és végül 3 előadás helyett 2-t le is nyomtunk a Múzeum kertben...jó volt, mármint az érzés, hogy igen, megcsináltuk, sikerült, nem roppantunk bele és még működik is a dolog...

...ezalatt az idő alatt minimális órát töltöttem a lakásban, iszonyatosan sokat rohangáltam, keveset ettem és ami a legfontosabb, sokat tapaszaltam és fejlődtek szakmailag, legalábbis remélem...

...H.D.-vel ketten asszisztenskedtünk, megosztottuk a feladatokat, a végén pedig boldogan hájfájvoltunk...MEGCSINÁLTUK!!!

...aztán szeptember elején hazahúztam a csíkot, pihentem, mint állat...rengeteget aludtam (pótoltam a kimaradt mennyiséget), jókat ettem - kívánságlistám szerint főzött 3 konyha :D - megnéztem Az elnök emberei első 2 évadát, a családommal voltam...jó volt.

De ismét eltelt egy hét, kezdődik a meló-dia. Beiratkoztunk az egyetemre, felvettük a tárgyainkat Nonóval, és elkezdtem spanyolul tanulni...Nonó vett szárnyai alá...ő ismétel nyelvvizsga után és meg tanulok...asszem jó ki bolt ez a kezdetekhez:D

...de közben voltak szomorú pillanatok is...dédim beteg, nem tudom, hogy mikor fog itt hagyni bennünket...gyenge, elesett és emiatt (is) kegyetlen és durva másokkal...egy valaha erős asszony, aki ki van szolgáltatva (még ha a lányának is, de ki van), másra kénytelen támaszkodni, pedig ahhoz szokott hozzá, hogy erősen, vállát a munkának, gondoknak feszítve tartja magát...megpróbálom felidézni és megőrizni azokat a pillanatokat, amikor erős volt és egészséges...

...és ha ez nem lenne elég, M. is kórházban volt - hála az égnek már otthon van - és látom, érzem és olvasom, hogy mi bántja, zavarja és idegesíti, de tudom, hogy sem ő, se én nem sokat tehetünk a kialakult helyzet ellen...másoknak kellene észrevenni mennyi 2x2...de jövő héten ő is jön fel, majd megölelgetem és hagyom, hogy kiöntse a pici szívét, ahogy ezelőtt is tette, igaz, már nem abban a helyzetben, mint korábban...ez van, ha szétbútorozik az ember...

...hétfőn ismét belecsapunk a lecsóba, 4 nap és bemutató...remélem, minden jól fog menni és elégedettek leszünk azzal, amit elérünk/elértünk...

...és hogy ne legyen olyan szomorú a post vége, egy kis boldogság POTUStól és FLOTUS-tól :D:D:D