miből lesz a cserebogár...

...ma sikeresen jelentkeztem mesterképzésre, legalábbis az elektronikus kezelőfelület szerint minden ok...

A szükséges dokumentumok feltöltésével kicsit meggyűlt a bajom (Timi hiába volt oly kedves és beszkennelte a nyelvvizsga bizonyítványaimat, mivel a rendszer csak meghatározott méretű fájlokat enged feltölteni-->még szerencse, hogy a fénymásolatok itthon voltak és elszórakozhattam a képpontok beállításával), de ez nem szegte kedvem, hogy néhány személyes fotót is digitalizáljak.

Ezek közül néhányat ide is felhajítok, lássátok, honnan indultam (genetikailag) és hol állok a mai állapotok (friss igazolványkép) szerint.

Íme.

Az első képen a szüleim láthatóak az esküvői fotóik egyikén. Szeretem ezt a képet, bár apa elgondolkozhatott volna a szakállhosszúságon...:P



Ez a tátott szájú, "bociszemű" TM kiscsaj én volnék.



Ugorjunk az időben. Ezen a képen a család anyai ágának nőtagjai láthatóak. Balról jobbra: Dédi, Nagyi, Anyuka és Én. [A helyszín a nappali at home, háttérben az öcsém szobája, no meg a cserépkályha, ami télen durván forró tud lenni...]



Ja és ez a szomorú valóság, ma a Lurdy-ban komoly összegért szert tettem 4 db igazolványképre. Íme az eredmény. Hát ez van...

A NÓTÁM

a múltkor valahogy szóba került a nótám. Jobban mondva a NÓTÁM, így csupa nagy betűvel.

Az embernek van nótája, vagy legalábbis régen volt. Édesapámnak köszönhetően nekem is van nótám, és nem is akármilyen...:D!

Nem tudom, hány éves lehettem, talán 4 vagy 5, lehet egy kicsit több, de az elevenen él bennem, hogy ülünk a kocsiban, megyünk valahová és a rádiót mellőzve apa énekel. Gyönyörű magyar nótákat és volt egy dal, amit már nagyon korán én is megtanultam és vele énekeltem. Nem tudom, miért épp ez fogott meg, a szövege vagy a dallama miatt, vagy csak egyszerűen az tetszett, ahogy apa énekelte. Mindegy. A lényeg, hogy 5 éves korom óta ez a nótám.

Nem tudom az életemet, hol rontottam én el...

Az előbb kerestem a tecsőn a Szagos a rozmaringot a Csík Zenekartól (persze nincs fent, ezt valakinek orvosolnia kellene), amikor eszembe jutott, hogy a nótám talán fent van-e. Rákerestem, és igen. Madarász Katalin és Bangó Margit is elénekelte már, mindkét változatot megtaláltam. Most pedig ide is beteszem, hogy meghallgathassa az, aki néha olvas...

[Itt jegyzem meg, hogy Bangó Margit előadása közelebb áll hozzám, de ez teljesen érthető, ha azt mondom "földik" vagyunk. :D]











Oh és még egy adalék a dologhoz. Abban az időben, amikor ez a nóta az én nótám lett, épp szerelmes voltam és nincs komolyabb dolog a világon, mint óvodában szerelmesnek lenni. Vérre menően komoly a dolog. Lakodalomban voltunk (mármint az én családom meg a srác családja is, ugyanabban :D), minden volt, aminek lennie kell: sátor, cigányzenészek, töltött káposzta, menyasszonytánc...nem ragozom. Mi is táncoltunk, mint a felnőttek. Fotók is készültek: nagyon szexi vagyok a fehér blúzomban és rózsaszín kertésznacimban--> totál '90-es évek!

És akkor a prímás megígérte apának, hogy, ha megéri,ingyen fogja húzni az én lakodalmamban, mert annyira szép vagyok. Ez azonban soha nem fog összejönni, mivel szegény néhány éve meghalt. De az biztos, hogy ha eljön az a nap, akkor a cigányprímás aznap éjjel egy nótát többször is el fog játszani.

Az én NÓTÁMAT!!! :D

ha már szerelem, meg szeretet...

...akkor palacsinta és csokipuding...és mivel nincs aki kényeztessen ezen a hihetetlen ünnepen (bruhahaha), akkor magam álltam neki a dolognak...palacsintát sütöttem (isteni lett, az amerikaiak sem csinálnak ilyen jót :D) és csokipudinggal öntöttem nyakon, jah és befigyelt néhány banánszelet is...

...oh és nem említettem a tejberizst, amit fincsi házi tejből főztem, lesz mit enni holnap is...

...lassan túl vagyok két hihetetlenül "jó" magyar filmen (sos + terézanyu --> újabb bruhaha -igaz Csányit mindig öröm látni-), DE, hogy a napot megkoronázzam, még be fog figyelni egy Bette Davis-film is :D:D:D

...és még mondja valaki, hogy nem lehet egyedül jót valentinezni (hű de rossz magyar szó ez, már ha létezik egyáltalán...)

:D

a héten megszületett egy jövőbeni szívtipró, akiért bomlanak majd a csajok...ha másból nem is látszik, a szája mindent elárul!

Gratula a boldog szülőknek!!!:D

The Old Maid vs. The Great Lie

tegnap újabb Bette Davis filmet "abszolváltam", méghozzá a The Great Lie-t, ami 1941-ben készült, 2 évvel a The Old maid után. A 3 főszereplő között ott van Bette Davis mellett George Brent, de Miriam Hopkins helyett Mary Astor a rivális nő.

A sztori, a kor távol van egymástól, mégis vannak párhuzamok, amelyek miatt számomra ez a két film olyan, mintha testvérek lennének.

Ennek oka egyrészt az, hogy van 2 nő, akik ugyanabba a pasiba szerelmesek (igaz most nem testvérekről van szó), másrészt itt is van egy gyerek, akinek a születése és élete körül van egy titok/hazugság.

Míg az 1939-es filmben Bette Davis az, aki gyereket szül a szeretett férfinek, mégsem nevelheti sajátjaként, sőt idővel még a nevelésébe is csak nagynéniként vehet részt, s még a lánya esküvőjének előestéjén sem mondja/mondhatja el Tina-nak, hogy ő az igazi anyja.

A The Great Lie-ban hozzámegy a pasihoz, aki korábban elvette a másik nőt (de a házasság érvénytelen). A pasi eltűnik Brazília dzsungelében, s a másik nő azzal "állít be" a Bette Davis által játszott karakter életébe, hogy terhes a férfi gyerekével. A feleség, aki talán feladta a reményt, hogy férje túléli és hazajut, utolsó mentsvárként, mintegy egyetlen lehetséges túlélési lehetősségként mindenre képes azért, hogy a férfi gyerekét magáénak tudhassa. Felajánlja az amúgy híres zongoristának, hogy elvonul vele a világ elől, segíti a terhesség alatt és egész életére biztosítja az anyagi jólétét, ha lemond a gyerekéről az ő javára. A két nő így megkapná azt, amire vágyik: a szeretett férfi gyerekét, akit képes lenne sajátjaként felnevelni és a csillogó, koncertekkel zsúfolt, nagyvilági, anyagilag is biztos életet.

Aztán hiba csúszik az egyenletbe, hiszen a The Old Maid-del ellentétben (ahol Brent elesett a polgárháborúban) itt megmenekül a férfi és hazatér a feleségéhez, aki a "gyermekükkel" várja otthon. Igen á, de jön a másik nő és mivel nem volt szó arról, hogy mi lesz, ha a pasi él, most úgy gondolja, mindkettőre jogosan tart igényt...ahha

Aztán jön a nagy beismerés, a titok felfedése és a pasi dönt. A nő viheti a gyereket, ha valóban akarja, de a feleségét nem hagyja el...de hát nem lehet sad az ending, így a nő lemond a gyerekről az "anyja" javára, s a film zárójelenetében leül a zongora mellé és elkezd játszani. The End




Ez az anya-gyerek-pótanya dolog a kor és a szokások, életviteli különbségek miatt a 19. században játszódó filmben a dráma és a tragikum felé fordul, míg a 20. századi sztori vége happy end.


Ritkán lehet Bette Davis-t olyan felhőtlenül boldognak látni egy filmben, mint a The Great Lie-ban, vagy épp a szintén George Brent-tel közösen készített Dark Victory-ban. Talán igaza van az egyik életrajzírójának, aki szerint Bette Davis ezekben a szerepekben megmutat magából valamit. Számára a házasság és a gyerekek fontos szerepet játszottak az életében, s talán ezekben a szerepekben láthatunk egy kis részt abból a Bette Davis-ből, aki ha lehetősége volt rá, repült a boldogságtól...


[kicsit sok, kicsit hosszú és kicsit szentimentális lehet ez a post, de most valahogy erre volt szükségem...]

{Nővérkém! szabad a vásár, lehet commentelni...:D}

big revelation...

...vagyis ma este Now, Voyager -t néztem és mi tűnt föl...a pasi (Elliot Livingston), aki Charlotte-nak udvarol, miután hazatér a hajóútról, nem más mint Preston Drake az Old Acquaintance-ből :P

Nem-Bette-Davis-fanra lefordítva (:D), John Loder csinált két filmet Bette Davis-szel közösen, mindkettőben szerelmes volt a nőbe, aki az egyikben viszont szerette, de mégsem lehettek együtt, a másikban meg kedvelte, de nem ő volt a nagy szerelem...

ezt most úgy fontosnak éreztem (de volt mát rá példa, hogy valami csak nekem volt fontos :D)

"It's late, and I'm very, very tired of youth and love and self-sacrifice."
/Bette Davis as Kit Marlowe in Old Acquaintance/

dögrovás...

...amikor (Andi szerint) 2 oktávval mélyebben szól a hangod és simán elmehetnél Karádi Katalin-imitátornak vagy sok viszki (:D) után még Charlie hasonmásversenyen is indulhatnál...

...amikor nem hogy főzni, enni sincs nagyon kedved és végül egy szicíliai pizzával áldozol az éhség oltárán...

...amikor hálát adsz az égnek, hogy nem kell holmi 25 cm hótakarót ellapátolnod, sőt kedved szerint egész nap pizsiben flangálhatsz, mert nem érdekel a decent megjelenés at home...

...amikor az éjjel közepén levegő után kapkodsz, mert holmi levegővételre szolgáló testnyílások alkalmatlanná váltak különböző okok miatt (hadd ne részletezzem!)...

...ilyen állapotok között leledzem az utóbbi 3-4 napban...

...és ezért ma lázadásképp Az elnök embereit néztem...második évad közepétől, mert még karácsony előtt ott hagytam abba (igaz a téli szünetben lenyomtam a 7. évadot, de egy profi fanatikusnak mindegy ,hol veszi fel a sztori fonalát...) és az utolsó rész híján le is nyomtam a maradék 8 részt...az utolsó pedig még a ma esti meló után vár (a híres utolsó jelenetet a már korábban posztoltam, akit érdekel, itt megtalálja:
http://annaizmus.blogspot.com/2009/11/az-elnok-emberei-west-wing-2.html,
illetve a hideg januári időjárás közepette egy kis szívmelegítő bakiparádé szintén itt:
http://annaizmus.blogspot.com/2009/11/eztakaromm.html)


...végezetül pedig álljon itt a 2. évad 6. részéből a kedvenc Toby Ziegler-idézetem:

"When Pakistan gets nervous, everybody gets nervous. You know why? 'Cause we're all gonna die."

Toby Ziegler rocks!!!