...na jó, akkor közkívánatra itt fejtem ki, miért nem fárasztom magam tovább azzal, hogy amúgy a világ számára tök egyértelmű dolgokat újra és újra feleslegesen szajkózzak...
...családi különkiadás következik, akiket nem érdekel, hogy "kicsaládomban" általában mi kavarja fel a szart a bili alján, azt kérem, hogy régebbi bejegyzéseimmel múlassa az időt...köszi xD
...belecsapok. Elegem van, no meg torkig vagyok azzal, hogy szerencsétlen unokatesómat úgy túráztatják at home, mintha legalább a 15. században élnénk...elegem van. Minden vasárnap/hétfőn, amikor visszajön az otthon melegében [ne ragadtassuk el magunkat] eltöltött hétvégét követően, a pulzusom és a vérnyomásom általában a sztratoszférába emelkedik...pedig csak mesél...de nekem ez is sok. Az alapszitu: van az uncsim, aki egy tündéri valaki, mióta él imádom (a húgával együtt), és van egy srác, akivel jó ideje barátok, és nem elhanyagolható akadálysorozatot (idő, konvenciók, barátok, barátság, kavarások...stb.) leküzdve végül összejöttek. Itt írnánk ki egy amerikai szerelmes vígjáték végén, hogy HAPPY END!!!
Na a mi esetünkben ez még csak a expozíció volt, ugyanis a feketeleves eztán jön. Hinnye. Aki, ill. akik a levest kavarják: az uncsim szülei (keresztszüleim nekem ők e kis hazában) meg a húga (bár ő kisebb részben birtokolja a fakanalat az üst mellett, amiben az uncsim fortyog...oh be szép költői kép úszott be piciny fejembe XD)...
És akkor a lényeg. A 21. században élünk, vagy mi a csuda, ami számomra azt jelentené, hogy a Föld néhány területét kivéve, már nem középkori eszközökkel és praktikákkal neveljük és tartjuk kordában a gyerekeinket. De asszem a saját családom ebben megcáfol. TOTÁL SZÍVÁS, ahogy ezt C. Moore mondaná...nocomment
Jönnek a hülyeségeikkel, mint hogy "megváltoztál, már nem az vagy, akinek korábban megismertünk", meg a "ha szeretnél, azt tennéd, amit tanácsolok", rákontráznak ilyenekkel, hogy "akkor többet nem foglalkozom veled" és "úgy érzem, már nem szeretsz"...ok, itt hagyom abban a citálást, mert eldurran a fejem...
És akkor amit már hetek, hónapok, és korábbra visszanyúlva évekkel ezelőtt is így gondoltam.
Egy EMBERnek vannak jogai, egy NŐnek vannak jogai, egy GYEREKnek vannak jogai. Tessék azokat békében hagyni. Olyan alapvető hülyeségekre gondolok, mint a saját véleményhez, ízléshez való jog. Ne mondja már meg valaki a másiknak, hogy mit vehet fel, mit hallgathat, kivel járhat. És főleg ne mondja meg úgy, hogy lövése sincs a saját lányáról. Mert ki kell jelentenünk, hogy lövésük sincs arról, h M. (óvjuk a személyi szabadságot:D) kicsoda. Ez van, és ez is totál szívás. Szerencsésebb esetekben megismerjük az adott srácot, mielőtt kijelentjük, hogy nem illenek össze...de lehet, hogy túlontúl naiv vagyok...nem, nem vagyok naiv, ideáim vannak, aminek otthon a saját szüleim majdnem tökéletesen megfelelnek (én vagyok a mázlista, és mi vagyunk a kivételek, szépen lassan rá kellett jönnöm)
ami még ide kívánkozik: BIZALOM, akkora neoncégér villog a fejem felett, mint a bécsi kapu...ha nem bízom a gyerekem józan ítélőképességében, akkor saját magamban nem bízom, mert ugye én neveltem, vagy mi a szösz... [a kulcsszó számomra a BIZALOM, BIZALOM, BIZALOM!!!]
...de nem, itt csípőből jönnek a okos megmondások, amelyek azon alapulnak, hogy M. alacsony (az átlagos 160 cm körül mozog), míg Cs. jóval magasabb...bassza meg, nem igaz hogy centizni fogunk...vízszintesben meg amúgy sem számít...bruhahaha
szóval jogok...legyen már egy embernek annyi élettere és lehetősége, hogy a saját bőrén tapasztalja meg, mi is az élet, már úgy a hétköznapokban (nem azt mondom, hogy ne avatkozzunk közbe, ha a gyerek belőve vegetál a fürdőszobacsempét számolgatva, hanem arra, hogy ha meg is égeti magát - nem benzinnek - akkor érezze, hogy a döntéseinek következményi vannak)---> a kurva életbe szocializálódhasson minden tekintetben és ne a családi illem- és erénykódex alapján építse fel a jövőben sivár és elbaszott életét!!!!!!!!!!!!!!!!!na!
arról meg már nem is teszek említést, hogy milyen alapon mérünk két mércével, ha két gyerekünk van...hogy vesszük a bátorságot ahhoz, hogy a gyerekeinket megkülönböztetjük és közöttük is ellentéteket és később is feltéphető sebeket okozunk nekik???hogy a francba?
az egyik azt mondja éjfélre otthon van, de mivel 2 órás plusszal csinál mindent és ér haza mindenhonnan, 2kor hazaérve leoperáljuk a fejét egy kiskanállal, míg a másik "majd jövök"-jére hajnali 4kor a telefonban csak érdeklődünk, hogy jól van-e...ezt hogy a pónibrokiba hozza össze valaki...ez nekem magas, nagyon magas!!!
és elegem van abból is, hogy én, a saját mit sem érő majdnem 23 évemmel vagyok kénytelen holmi 50-es emberek agymenésein háborogni, amikor ennek fordítva kellene lennie...azt mondják, a bölcsesség a korral érkezik, itt nem áll fenn ez a helyzet...
attól meg a padlóról kell összekaparnom az állam, hogy "ebben a házban szabályok vannak, míg itt élsz, be is kell tartanod őket" és "egy erkölcsös lány nem megy át a barátjához" --> faszom, ilyet utoljára A kis hableány első részében hallottam Tritontól (mármint amíg az én vizeimben élsz), bár az is igaz, hogy M. nem uszonyokat akar, hanem életteret és BIZALMAT, az erkölcsös részhez meg nem is fűzök semmit (szép lassan behugyoztam a röhögéstől)
szóval, kedves Cs., ilyen és ehhez hasonló gondolatok szokták elhagyni a szám, amikor oldalbordád M. ismét a lakásban vagyon...és már tényleg azt érzem, hogy az a kabokos kétkupakos lóbrokim is kivan vele, hogy nem vagyok olyan helyzetben és kapcsolatban emberekkel, lásd keresztszülők, hogy mindezt selyempapírba csomagolva átnyújtsam húsvétra szeretettel...de asszem el fog jönni az a pillanat, amikor olyan szinten lesz tele a poharam, hogy valakinek a képébe fogom önteni...
[jah, amúgy a bejegyzés jelentősen mellőzi a káromkodásfaktort, pedig jó vagyok a dologban és híven gyakorlom is, általában ilyen hétfői reggeleken...de most próbáltam magam visszafogni]
p.s. Cs!
Még soha nem találkoztunk, de sejtem, hogy hamarosan erre is sor kerül. Az alapszintemhez képest jelentős előnnyel indulsz, nem hiszem, hogy tudnál olyat tenni vagy mondani, amivel átbillentenéd magad a másik oldalra...szóval összegezve: én vagyok az egyik a nagy támogatója ennek a kapcsolatnak, és büszkén mondhatom, hogy áll mögöttem egy nem elhanyagolható családrész, amelyik próbál ésszel élni és gyereket nevelni (többnyire sikerrel)...
oszt liszt, ahogy a filozófusi babérokra törő öcsém mondaná...
