A NÓTÁM

a múltkor valahogy szóba került a nótám. Jobban mondva a NÓTÁM, így csupa nagy betűvel.

Az embernek van nótája, vagy legalábbis régen volt. Édesapámnak köszönhetően nekem is van nótám, és nem is akármilyen...:D!

Nem tudom, hány éves lehettem, talán 4 vagy 5, lehet egy kicsit több, de az elevenen él bennem, hogy ülünk a kocsiban, megyünk valahová és a rádiót mellőzve apa énekel. Gyönyörű magyar nótákat és volt egy dal, amit már nagyon korán én is megtanultam és vele énekeltem. Nem tudom, miért épp ez fogott meg, a szövege vagy a dallama miatt, vagy csak egyszerűen az tetszett, ahogy apa énekelte. Mindegy. A lényeg, hogy 5 éves korom óta ez a nótám.

Nem tudom az életemet, hol rontottam én el...

Az előbb kerestem a tecsőn a Szagos a rozmaringot a Csík Zenekartól (persze nincs fent, ezt valakinek orvosolnia kellene), amikor eszembe jutott, hogy a nótám talán fent van-e. Rákerestem, és igen. Madarász Katalin és Bangó Margit is elénekelte már, mindkét változatot megtaláltam. Most pedig ide is beteszem, hogy meghallgathassa az, aki néha olvas...

[Itt jegyzem meg, hogy Bangó Margit előadása közelebb áll hozzám, de ez teljesen érthető, ha azt mondom "földik" vagyunk. :D]











Oh és még egy adalék a dologhoz. Abban az időben, amikor ez a nóta az én nótám lett, épp szerelmes voltam és nincs komolyabb dolog a világon, mint óvodában szerelmesnek lenni. Vérre menően komoly a dolog. Lakodalomban voltunk (mármint az én családom meg a srác családja is, ugyanabban :D), minden volt, aminek lennie kell: sátor, cigányzenészek, töltött káposzta, menyasszonytánc...nem ragozom. Mi is táncoltunk, mint a felnőttek. Fotók is készültek: nagyon szexi vagyok a fehér blúzomban és rózsaszín kertésznacimban--> totál '90-es évek!

És akkor a prímás megígérte apának, hogy, ha megéri,ingyen fogja húzni az én lakodalmamban, mert annyira szép vagyok. Ez azonban soha nem fog összejönni, mivel szegény néhány éve meghalt. De az biztos, hogy ha eljön az a nap, akkor a cigányprímás aznap éjjel egy nótát többször is el fog játszani.

Az én NÓTÁMAT!!! :D

ha már szerelem, meg szeretet...

...akkor palacsinta és csokipuding...és mivel nincs aki kényeztessen ezen a hihetetlen ünnepen (bruhahaha), akkor magam álltam neki a dolognak...palacsintát sütöttem (isteni lett, az amerikaiak sem csinálnak ilyen jót :D) és csokipudinggal öntöttem nyakon, jah és befigyelt néhány banánszelet is...

...oh és nem említettem a tejberizst, amit fincsi házi tejből főztem, lesz mit enni holnap is...

...lassan túl vagyok két hihetetlenül "jó" magyar filmen (sos + terézanyu --> újabb bruhaha -igaz Csányit mindig öröm látni-), DE, hogy a napot megkoronázzam, még be fog figyelni egy Bette Davis-film is :D:D:D

...és még mondja valaki, hogy nem lehet egyedül jót valentinezni (hű de rossz magyar szó ez, már ha létezik egyáltalán...)

:D

a héten megszületett egy jövőbeni szívtipró, akiért bomlanak majd a csajok...ha másból nem is látszik, a szája mindent elárul!

Gratula a boldog szülőknek!!!:D

The Old Maid vs. The Great Lie

tegnap újabb Bette Davis filmet "abszolváltam", méghozzá a The Great Lie-t, ami 1941-ben készült, 2 évvel a The Old maid után. A 3 főszereplő között ott van Bette Davis mellett George Brent, de Miriam Hopkins helyett Mary Astor a rivális nő.

A sztori, a kor távol van egymástól, mégis vannak párhuzamok, amelyek miatt számomra ez a két film olyan, mintha testvérek lennének.

Ennek oka egyrészt az, hogy van 2 nő, akik ugyanabba a pasiba szerelmesek (igaz most nem testvérekről van szó), másrészt itt is van egy gyerek, akinek a születése és élete körül van egy titok/hazugság.

Míg az 1939-es filmben Bette Davis az, aki gyereket szül a szeretett férfinek, mégsem nevelheti sajátjaként, sőt idővel még a nevelésébe is csak nagynéniként vehet részt, s még a lánya esküvőjének előestéjén sem mondja/mondhatja el Tina-nak, hogy ő az igazi anyja.

A The Great Lie-ban hozzámegy a pasihoz, aki korábban elvette a másik nőt (de a házasság érvénytelen). A pasi eltűnik Brazília dzsungelében, s a másik nő azzal "állít be" a Bette Davis által játszott karakter életébe, hogy terhes a férfi gyerekével. A feleség, aki talán feladta a reményt, hogy férje túléli és hazajut, utolsó mentsvárként, mintegy egyetlen lehetséges túlélési lehetősségként mindenre képes azért, hogy a férfi gyerekét magáénak tudhassa. Felajánlja az amúgy híres zongoristának, hogy elvonul vele a világ elől, segíti a terhesség alatt és egész életére biztosítja az anyagi jólétét, ha lemond a gyerekéről az ő javára. A két nő így megkapná azt, amire vágyik: a szeretett férfi gyerekét, akit képes lenne sajátjaként felnevelni és a csillogó, koncertekkel zsúfolt, nagyvilági, anyagilag is biztos életet.

Aztán hiba csúszik az egyenletbe, hiszen a The Old Maid-del ellentétben (ahol Brent elesett a polgárháborúban) itt megmenekül a férfi és hazatér a feleségéhez, aki a "gyermekükkel" várja otthon. Igen á, de jön a másik nő és mivel nem volt szó arról, hogy mi lesz, ha a pasi él, most úgy gondolja, mindkettőre jogosan tart igényt...ahha

Aztán jön a nagy beismerés, a titok felfedése és a pasi dönt. A nő viheti a gyereket, ha valóban akarja, de a feleségét nem hagyja el...de hát nem lehet sad az ending, így a nő lemond a gyerekről az "anyja" javára, s a film zárójelenetében leül a zongora mellé és elkezd játszani. The End




Ez az anya-gyerek-pótanya dolog a kor és a szokások, életviteli különbségek miatt a 19. században játszódó filmben a dráma és a tragikum felé fordul, míg a 20. századi sztori vége happy end.


Ritkán lehet Bette Davis-t olyan felhőtlenül boldognak látni egy filmben, mint a The Great Lie-ban, vagy épp a szintén George Brent-tel közösen készített Dark Victory-ban. Talán igaza van az egyik életrajzírójának, aki szerint Bette Davis ezekben a szerepekben megmutat magából valamit. Számára a házasság és a gyerekek fontos szerepet játszottak az életében, s talán ezekben a szerepekben láthatunk egy kis részt abból a Bette Davis-ből, aki ha lehetősége volt rá, repült a boldogságtól...


[kicsit sok, kicsit hosszú és kicsit szentimentális lehet ez a post, de most valahogy erre volt szükségem...]

{Nővérkém! szabad a vásár, lehet commentelni...:D}

big revelation...

...vagyis ma este Now, Voyager -t néztem és mi tűnt föl...a pasi (Elliot Livingston), aki Charlotte-nak udvarol, miután hazatér a hajóútról, nem más mint Preston Drake az Old Acquaintance-ből :P

Nem-Bette-Davis-fanra lefordítva (:D), John Loder csinált két filmet Bette Davis-szel közösen, mindkettőben szerelmes volt a nőbe, aki az egyikben viszont szerette, de mégsem lehettek együtt, a másikban meg kedvelte, de nem ő volt a nagy szerelem...

ezt most úgy fontosnak éreztem (de volt mát rá példa, hogy valami csak nekem volt fontos :D)

"It's late, and I'm very, very tired of youth and love and self-sacrifice."
/Bette Davis as Kit Marlowe in Old Acquaintance/

dögrovás...

...amikor (Andi szerint) 2 oktávval mélyebben szól a hangod és simán elmehetnél Karádi Katalin-imitátornak vagy sok viszki (:D) után még Charlie hasonmásversenyen is indulhatnál...

...amikor nem hogy főzni, enni sincs nagyon kedved és végül egy szicíliai pizzával áldozol az éhség oltárán...

...amikor hálát adsz az égnek, hogy nem kell holmi 25 cm hótakarót ellapátolnod, sőt kedved szerint egész nap pizsiben flangálhatsz, mert nem érdekel a decent megjelenés at home...

...amikor az éjjel közepén levegő után kapkodsz, mert holmi levegővételre szolgáló testnyílások alkalmatlanná váltak különböző okok miatt (hadd ne részletezzem!)...

...ilyen állapotok között leledzem az utóbbi 3-4 napban...

...és ezért ma lázadásképp Az elnök embereit néztem...második évad közepétől, mert még karácsony előtt ott hagytam abba (igaz a téli szünetben lenyomtam a 7. évadot, de egy profi fanatikusnak mindegy ,hol veszi fel a sztori fonalát...) és az utolsó rész híján le is nyomtam a maradék 8 részt...az utolsó pedig még a ma esti meló után vár (a híres utolsó jelenetet a már korábban posztoltam, akit érdekel, itt megtalálja:
http://annaizmus.blogspot.com/2009/11/az-elnok-emberei-west-wing-2.html,
illetve a hideg januári időjárás közepette egy kis szívmelegítő bakiparádé szintén itt:
http://annaizmus.blogspot.com/2009/11/eztakaromm.html)


...végezetül pedig álljon itt a 2. évad 6. részéből a kedvenc Toby Ziegler-idézetem:

"When Pakistan gets nervous, everybody gets nervous. You know why? 'Cause we're all gonna die."

Toby Ziegler rocks!!!

Avatar - Alien - Damages

AVATAR
ájmeksz 3d - felülről a második sor kellős közepéről, kis sorban állás és jegymahinálás után. Aztán végre nem a kék, hanem a piros dizájnos kóla (amit ugye szeretek nagyon a gyömbim mellett), cuki szemüveg és egy csaj, aki szerint mindegy, hogy melyik sorba szól a jegyem...ahha

aztán egy "miért-kell-ezt-nekem-felolvasni-minden-vetítés-előtt"életérzés kíséretében felolvasott szöveg, kihangsúlyozva, hogy szédülés esetén vegyük le a szemüveget és lélegezzünk mélyeket (az utóbbit nem mondta, azt sem, ha valakinek nagyon kell, akkor a popcornos zacsiba vagy az előtte ülő nyakába helyezze el a kis vukot ;P)

a film tetszett, a technikai háttere eszméletlen (kedves mozizós társam, G. a füstbombák elől még el is hajolt vala :D) --> én egyszer-kétszer szívesen lesepertem volna magamról az égő faleveleket, ha ugye valóban hullottak volna rám

SPOILER! azt hittem S.W. aka Ripley nem fog meghalni, mert ugye hogy néz ki az az akciós-scifis-fantasys film, ahol a legnagyobb valaha élt akcióhősnő éjvát választja és nem a naviságot...no mind1 SPOILER!

még egyszer összegezve nagyon tetszett, egy bizonyos pillanatban el is pityeredtem, de hála a szemüvegnek, senki nem vette észre a korom sötét teremben :D


ALIEN
ha már Ripley hadnagyot emlegettem és mert nem lehet befejezni egy napot úgy, hogy nem lövöldözött savas lényekre :P, este megnéztem a 4. részt. Sokak szerint nem igazán jó a film, a trilógiát sokan befejezettnek és "tökéletesnek" tekintik Ripley önfeláldozásos halálával, de én azért időről időre megnézem...(a 4 közül az uccsó 2 a kedvencem, de lassan egy szintre kerül az egész)
"Kivel kell itt kefélnem, hogy kijussak innen? - Kefélni könnyű, kijutni nehezebb." vagy "Apa meghalt, seggfej!", illetve "Kicsoda maga? - ÉN VAGYOK A SZÖRNY ANYJA!"--> ezek a mondatok mindig beúsznak már a film elején az agyamba, arról a képről nem is beszélve, amikor már a Betty-n a Föld felé utazva kis savas vérmennyiséget az ablakra elhelyezve Ellen Ripley hadnagy 8-as számú klónja végleg elintézi a gonoszt --->anya és gyermeke, a "kis cuki fehér orrnélküliség" sikolya és azok a szemek, amelyek némán is azt kiáltják: "anya hogy tehetted ezt velem, basszus???"
szóval az éjszakám is jól telt, hála Ripleynek (mára beterveztem a 3. részt, mert leállni nem lehet)

Damages
reggel felébredve első dolgom volt megszerezni a harmadik évad első részét (mindenki érti mire gondolok...) és ahogy megvolt, rögtön rá is vetettem magam.

Tökéletesen igaza volt Glenn Close-nak, odabaszott igazán a kezdés és ahogy vége lett máris azt kívántam, bárcsak már megint kedd lenne...
Izgalmas 13 hétnek nézek elébe. Az új szereplők tetszenek, a sztori tuti, hogy még párszor megkutyulódik, rétegződik és egyebek, de egy dolog tuti (egy szereplőt már most elkaszáltak...) nem fogunk unatkozni!!!


[Végre megreparáltam a bsplayer-t, így ma a The Old Maid (1939)-re is sort kerítettem. Bette Davis egyszerűen megríkatott, ezen nem lehet szépíteni...de nem is kell.]